5. rész Mentorok háza

A tábor nehézségei után pozitív gondolkodásmódra ösztönöztem magam. Rájöttem, hogy nem adhatom fel egy elvétett hiba miatt az álmaimat, küzdenem kell értük a legrosszabb időkben is. Tisztában vagyok vele, hogy Louis nélkül nem sikerült volna talpra állnom. Ha nem biztat és áll mellettem, nem csak, hogy az utolsó dalt is feladtam volna, de szerintem simán hazaindultam volna egy szó nélkül. Belekerültem abba a szerencsés helyzetbe, hogy a mentorom lát bennem valamit és nem enged el, hiszen továbbjutottam, ezzel bekerültem a legjobb hat fiú versenyző közé. Bármennyire kívántam azt, hogy az élő show kezdetét vegye, pontosan tudtam, hogy még sokat kell tanulnom. Legfőképp lelkileg kell felkészítenem magam rá, azonban kétes érzelmek kavarognak bennem. Nem is biztos, hogy bekerülök az élő showba. Talán a Mentorok háza jelenti nekem a verseny végét. 
- Ez nagyon király! - zökkentett ki a gondolataim közül Liam. Ledobta a táskáját a bőrfotelbe és elnyúlt a kanapén. Elvigyorodva néztem körbe, nekem is tetszett a hatalmas ház, amit Louis választott erre a pár napra. Végre mindenkinek külön szobája van, nyugodtan készülhetünk a legfontosabb fellépésünkre. Lassan a többiek is csatlakoztak hozzánk, előbb Matt, az amúgy csendes és félénk srác, Edward, a szószátyár, majd Jenson és Nate, akik legjobb barátok. Az az igazság, hogy én inkább távol tartom magam a barátkozástól. Egyedül Liam felé nyitok, mert ő tényleg jó arc, de szerintem ő is érzi, hogy ez egy verseny, és egymás ellen is harcolni fogunk. Csak egy ember nyerhet. 
- Mire várunk? - kérdezte Nate, miközben helyet teremtett magának a kanapén. 
- Louisra - bólintottam, és leültem a földre. 
- Haver, van még hely - vonta össze a szemöldökét Edward. Megütögette maga mellett a kanapét, hogy lássam, tényleg lenne hova ülnöm, de csak nemlegesen ingattam a fejem.
- Jó itt - tudtam le ennyivel. 
- Szerintetek ki lesz a vendégzsűritag? - kérdezte Liam elgondolkodva, mire Jenson feldobta a karjait.
- Tuti, hogy Zayn Malik!
- Elvégre legjobb barátok, vagy mi - tette hozzá Nate.
- De ő most nem turnézik? - ráncoltam a homlokom értetlenül. 
- Nem - felelte Matt elkerekedett szemekkel. - Te nem olvasol újságot?
- Vagy nem nézel tévét? - szólt közbe Edward. 
Szégyenkezve sütöttem le a szemeimet. Az utóbbi időben nem volt időm utánajárni a sztárvilágnak, na meg kedvem se sok. Valamiért fájdalommal és irigységgel töltött el ha láttam, hogy másnak mennyi mindene megvan, pedig igazából... Nem is voltak tehetségesek, egyébként. Én sem vagyok az, persze, vagyis miről beszélek? Itt vagyok a Mentorok házában, Louis nem hozott volna el idáig, ha nem lennék tehetséges. 
- Itt vagy? - lengette meg előttem a kezét Liam. Megráztam a fejem és körbenéztem, mindannyian várakozva bámultak rám. 
- Olyan ciki lenne, ha azt mondanám, hogy nem? - kérdeztem óvatosan. 
- Egy kicsit - fojtotta el a nevetését Edward. - De mindegy. A lényeg, hogy Zayn az egészségére hivatkozva lemondta a turnéját.
- Akkor meg miért jönne el? - hitetlenkedtem. -Ha beteg, itt sincs sok keresnivalója.
- Nem olyan beteg - legyintett Matt. - Állítólag szorong a közönség előtt.
- Én örülnék neki, ha ő lenne - mondta Jenson, a többiek pedig egyetértőn bólintottak. Nekem aztán tök mindegy. 

Negyed óra múlva végre megérkezett Louis és vele együtt vagy hat arctalan ember. Úgy értem, a kamera teljesen eltakarta az arcukat. 
Szánalmas, hogy őket elemezgetem és ezzel próbálom helyreállítani a szívem zakatolását, amit a mentorom jelenléte váltott ki belőlem. 
- Sziasztok! - húzta félmosolyra az ajkait, miközben végignézett rajtunk. A halk "szia", amit elmotyogtam szinte elveszett a többiek harsány üdvözlésében. A térdemen kiszakadt farmeremet babráltam és nagyokat nyeltem, őszintén, rohadtul utáltam magam ezért. Miért nem tudok normálisan viselkedni? 
- Nem ülsz le? - kérdezte Liam udvariasan, mire felnéztem és ezt a mozdulatot már abban a pillanatban meg is bántam. Louis kérdőn nézett rám, míg ajkain egy szórakozott mosoly játszott. Leült a szabad kanapéra, közvetlenül velünk szemben és a térdeire támaszkodva dőlt előre. 
- Izgatottak vagytok? - vonta fel a szemöldökét. 
- Az nem kifejezés... - motyogta Matt.  
- A legtöbbet kell kihoznotok magatokból - Louis arckifejezése hirtelen komollyá vált és inkább aggódó pillantásokkal illetett minket. - Mindannyian erősek vagytok. Legszívesebben hat embert vinnék az élő showba, de csak hármat lehet, ezt ti is tudjátok. 
- Nem fogsz csalódni - bólogatott Nate. 
- Ebben biztos vagyok - mosolyodott el a mentorunk, miközben rám sandított. - Két napotok van felkészülni. Nem azt mondom, hogy éjt nappallá téve gyakoroljatok, de remélem tisztában vagytok a ténnyel, hogy itt nincs több esély. Tegyétek oda magatokat - biztatott minket. 
- Úgy lesz - felelték kórusban a srácok. Louis várt pár percet, hátha van kérdésünk, de miután egyikünk se szólalt meg felállt és intett a kamerásoknak, akik leállították a felvételt és elmentek. 
- Este menjetek le a partra. Lazítsatok - mondta, majd lassan megfordult és ez volt az a pár másodperc, ami megállásra késztette a szívem. Észrevétlenül intett egyet a kezével, miközben a szemembe nézett. Élesen magamba szívtam a levegőt, tekintetem a többiek felé kaptam, de ők semmit se vettek észre az apró mozdulatból. Már azt tervezgették, hogy előbb lemennek a partra, csak aztán állnak neki gyakorolni. Felálltam, kinyújtóztattam elzsibbadt lábaimat és hangtalanul akartam követni Louist. 
- Hova mész? - kérdezte Liam. Levert a víz, miközben felé fordultam. 
- Szomjas vagyok - krákogtam és a konyha felé mutogattam. 
- Te is jössz velünk? - billentette oldalra a fejét. 
- Nem - ráztam meg a fejem. - Én inkább alszom, és majd este fürdök egyet.
- Ahogy szeretnéd - bólintott elmosolyodva. Amikor végre a többiekre figyelt, megragadtam az alkalmat és az ajtóhoz siettem, amin kilépve erős karok ragadták meg a csuklóm. Szabad kezem a számra szorítottam, nehogy elkáromkodjam magam az ijedtségtől és a rózsaszín ajkakra bámultam a szemem előtt. Az ajtó becsukódott, én pedig hátráltam egy lépést Louistól. 
- Öhm... - hebegtem zavartan és lepillantottam a kezeinkre.
- Mi a baj? - kérdezte határozottan.
- Baj? - ráncoltam a homlokom értetlenül. - Nincs baj.
- Szótlan voltál - magyarázta. - Azt hittem, történt valami.
- Ja, nem, csak izgatott vagyok - rántottam meg a vállam. Lehet, hogy nem most kéne lazának tettetnem magam. Louis elvigyorodott béna próbálkozásom láttán és elengedte a kezem. Már azt hittem, kitörhetek ebből a torokszorító helyzetből és nem kell a bódító illatát éreznem, amikor felemelte a kezét és a falnak támaszkodott a fejem mellett. 
- Én bízom benned, Harry - mondta halkan. 
- Hálás vagyok érte, Louis - bólintottam, mire felcsillantak a szemei. 
- Mit fogsz énekelni? - kérdezte kíváncsian. 
- Titok - nyújtottam ki rá a nyelvem. Tekintetét odakapta, én pedig rögtön rájöttem, hogy mekkora butaságot csináltam. Édes istenem, ő a mentorom! - Bocsánat!
- Szeretem a titkokat - suttogta. Fejemet a falnak döntöttem és örültem, amiért támaszt ad számomra. Másképp összeesnék, annyira remegnek a lábaim. 
- Akkor ez tetszeni fog - feleltem rekedten. Az alsó ajkára harapott, majd ellökte magát tőlem. 
- Örülök, hogy minden rendben veled - sóhajtotta. - Alig várom, hogy újra hallhassalak - kacsintott rám, majd egy gyors puszit nyomott az arcomra. A megilletődöttségtől megszólalni se tudtam, ezért csak tátogva, mint egy hal néztem végig, ahogy az autójához sietett. Miután elhajtott, kezemet lassan az arcomhoz emeltem és mutatóujjammal végigsimítottam ajkainak nyomán. Ez tényleg megtörtént, vagy csak a képzeletem játszott velem? 
Percekig álldogáltam még a ház előtt, majd észbe kaptam és visszakóvályogtam a nappaliba. A srácok már nem voltak ott, ezért terveimnek eleget téve mentem az ideiglenes szobámba. Szerencsére nem támadtak a gondolataim, amint a fejem a párnát érte, már aludtam is. 

Este hét volt, amikor megérkezett a pizza, amit vacsorára rendeltünk. A fiúk a nappaliban gyűltek össze és valami vígjátékot néztek evés közben, ami engem nem igazán érdekelt, úgyhogy megint különcködtem és a szobámban ettem meg a pizzámat, miközben a dalom szövegét tanultam. Már tudom, de sosem árt átolvasni, nem akarok abba a hibába esni, hogy rosszul tanulok meg valamit. A többiek is gyakorolni fognak egész éjjel, legalábbis elmondásuk szerint, de ők sokkal vannak lemaradva tőlem. Jenson és Nate még csak tegnap találták meg a tökéletes dalt, a többiek pedig keveset tudnak a szövegből. 
- If I don't say this now, I will surely break, as I'm leaving the one I want to take, forgive the urgency, but hurry up and wait, my heart has started to separate - énekeltem tele szájjal, egy pizzaszeletet használva mikrofonnak, miközben a maradék kaja szolgált a társamnak, akinek énekeltem. Az ajtóra néztem és megnyugtattam magam, hogy nem volt szemtanúja az előbbi akciómnak. Az kínos lett volna. 
Miután jóllaktam, eltettem a dalszöveget és átöltöztem. A táskámból előkutattam egy kisebb törölközőt és a vállamra dobva hagytam el a szobámat.
- Mész a partra? - állított meg Edward, ő vett először észre, de kérdése után mind az öten felém fordultak. 
- Igen - köszörültem meg a torkom, miközben a hátam mögött keresztbe tettem két ujjam. Ne akarjanak velem jönni, kérlek. 
- Jó a víz - mutatta fel a hüvelykujját Liam, majd visszafordultak a tévé felé. Hosszasan kifújtam a levegőt és a terasz felől közelítettem meg a partot. Nem volt még annyira sötét, hogy ne lássak, de tudtam, ez perceken belül változni fog. Még sosem fürödtem a csillagos ég alatt, ezért inkább leültem a homokba és megvártam, hogy besötétedjen. Kicsit távolabb mentem a házunktól, nem akartam, hogy bárki is nézzen engem. Az ablakokon kiszűrődő fény még éppen elég volt ahhoz, hogy majd épségben visszataláljak. Magam alá húztam a lábaimat átengedtem magam a csodálatos látványnak. Nyugodttá tett ez a környezet és bár tökéletes hely a gondolkodásra, én nem akartam mást, csak kikapcsolódni és mártózni egyet. Ezért nem is vártam tovább, lerúgtam a papucsomat, rátettem a törölközőm szélére és megközelítettem a vizet. Attól tartottam, hogy először hideg lesz, de igaza volt Liamnek, elég kellemes volt ahhoz, hogy rögtön a habokba vessem magam. Alámerültem, összeszorítottam a szemeimet és a lábammal löktem magam előre. A felszínre érve pedig a hátamra fordultam és csak lebegtem, miközben az arcomra egy széles mosoly húzódott. Karjaimat kitártam és az eget pásztáztam. Elkápráztattak a csillagok, ahogy odafent ragyogtak a sötétségben, megvilágítva az eget. Meglendítettem a kezem, szándékomban állt még beljebb sodródni, habár már így is eléggé eltávolodtam a parttól, azonban valami keménybe ütköztem. Felsikítottam, olyan hirtelen történt minden, hogy hirtelen a víz alá buktam és megrémültem, amiért annyit nyeltem. Kapálózva igyekeztem felfelé, de ekkor két erős kar megragadta a kezem és a felszínre húzott. Sűrű köhögések közepette dörzsöltem meg a szemem.
- Jesszus, Harry, jól vagy? Istenem, nem akartalak megijeszteni, ne haragudj! - tompán ért el hozzám Louis hangja, miközben a levegőt kapkodva próbáltam észhez térni. Majdnem meghaltam, basszus! 
- Mit... Mit keresel te itt? - kérdeztem sokkosan, amikor végre ránéztem, és akkor jöhetett a második infarktus, ami miatt legszívesebben újra lemerültem volna. Ez az ember sosem néz ki pocsékul. Esküszöm, hogy lelapult hajjal, ziháltan is ugyanolyan csodálatos, mint alapesetben. 
- Csak erre jártam - válaszolta zavartan ingatva a fejét. - Megláttam, hogy van kint valaki, gondoltam csatlakozom...
- A frászt hoztad rám - sóhajtottam felengedve. Eltűnt a veszély, jól vagyok. Majdnem. - Öhm... elengedheted a kezem - pillantottam le a kezeinkre. Azonnal elhátrált tőlem és széttárta a karjait. 
- Késő van már, nem igaz? - kérdezte elmosolyodva. 
- Igen - értettem vele egyet. 
- Harry - nézett rám jelentőségteljesen. 
- Igen? - pillantottam félre.
- Miért válsz mindig feszültté, amikor a közeledben vagyok? - úszott hozzám közelebb. 
- Hát... Én... - dadogtam ijedten, gőzöm se volt, mit kéne mondanom, viszont aztán eszembe jutott egy zseniális ötlet. - Te vagy a mentorom. Tőled függ a jövőm, te is feszült lennél ilyen helyzetben - mondtam. 
- Igazad van - biccentett. - De most nem a verseny miatt vagyok itt.
- Gondoltam, hogy nem itt akarsz beszélni róla - jegyeztem meg nyakig ereszkedve a vízbe. 
- Jó úszó vagy, Harry? - vonta fel a szemöldökét sejtelmesen. Tartózkodón méregettem őt, de azért bólintottam egyet, mire elvigyorodott. Nekem ez túl szép volt. - Nálam jobb biztos nem vagy. A szikláig, Styles - közölte velem játékosan, majd előre mutatott és úszni kezdett. Egy másodpercre lefagytam, ezért le is maradtam, de tényleg jól úsztam, ezért hamar beértem Louist. Felgyorsított, így követtem őt és minden erőmet beleadva evickéltem a szikláig, ahol ő már megkapaszkodva, győztesen vigyorogva várt rám. 
- Kezdjük ott, hogy csaltál - lihegtem elfáradva. - És fel se tudtam rendesen készülni! - nyúltam a szikla felé, azonban megcsúszott a kezem és majdnem visszaestem. 
- Nem tudsz veszíteni - kuncogott, miközben átkarolta a derekam. Lefagytam, megdermedtem a karjai között és döbbenten néztem rá. - Ez tetszik, Harry. 

4. rész Tábor

Halihó! Rengeteg idő után, új rész. Igazán sajnálom a kimaradt időt, azonban ebben a két hétben, egy dolog körül forgott minden; a koncertjegyek körül. Güriztem érte, sírtam érte, ígéreteket tettem érte, de a lényeg, hogy megvan, és már itt tartom a kezemben a jegyemet! Remélem innen is sokatokat látom majd a bécsi One Direction koncerten!:D Innentől rendesen mennek tovább a részek, ugyan nem tudom milyen időközönként, de 4 napnál sosem fog kimaradni több:) Ja, és nagyon-nagyon köszönöm a feliratkozókat, és a kommenteket, amiket eddig kaptam! Ezek azok, amik vezetnek az írásban^^ Jó olvasást!

Ezerszer csókol benneteket; Rina.

Wonderwal
All Of Me
Feel

-Miattam ne álljatok meg, fiatalok!-tekintetét elkapta rólam, én pedig hálát adtam az égnek, hogy az arcomra vetülő árnyék miatt nem látni, mennyire elvörösödtem. A lábamat bámultam, majd a botomat, amiről ráragadt pillecukor lógott a földre. Louis helyet foglalt széles társasági körünkben, és kötelező szerűen kellett ráfigyelnem, mivel előttem nem messze ült le. Veszthetem a játékot a bunkóságom miatt? Nem. A gitáros srác hátrapakolta a hangszerét, és hirtelen mindenkinek eltűnt a fene nagy jókedve, amit előbb még érezni lehetett. Feszültség uralkodott el rajtuk, bár, ha kaptunk volna egy kis szeszt, most talán nem bánnánk, hogy az ül köztünk, aki a jövőnket határozza meg ebben a pár napban. Én legalábbis átkozottul vágytam egy kis alkoholra, és arra, hogy teljesen felszabadultnak érezzem magam. Túl sok az idegeskedés, a félelem és a versenyszellem sem könnyíti meg a dolgom. 
-Tudom, néhányan meglepődtetek azon, hogy ide hoztak titeket. Az elmúlt években nem így volt leírva a verseny menete.-köszörülte meg a torkát a mentorunk. Hosszú, vékony lábait kinyújtva keresztbe fonta, karjaival a farönkbe kapaszkodott, amin ült. Tincsei össze-vissza meredeztek, és még a sötét ellenére is rendesen kivehető volt vörös árnyalatban úszó arca. Vagy fázik, vagy ivott. Ha az utóbbi, kérem a panaszkönyvet.
-Mi értelme van ennek?-szólalt meg James nagy bátran, mire mindenki rákapta a tekintetét. Összevont szemöldökkel néztem a mellettem ülő Liamre, aki elhúzta a száját. James a szobatársunk, és most nem éppen a jó oldalát mutatja. Várjunk, van neki egyáltalán jó oldala?
-Remek kérdés. Nem is számítottam másra.-Louis szüntelenül mosolygott, még akkor is, mikor két kezét a szájához emelte és belefújt, ezzel felmelegítve mancsait. Az arca vonzotta a tekintetem, és azt vettem észre magamon, hogy fogaimat erősen karcolja a pulóverem cipzárja, mosolyom pedig lassan kitüremkedik a gallér alól. Vitathatatlanul nyugtató mosolya van, ám magamra parancsoltam, mert körülnézve megállapítottam, hogy csak belőlem csalt ki egy boldog vigyort. -Több időt kaptatok a felkészülésre, mint az előző szériákban szereplő versenyzők, úgy gondolom ennek örülnötök kellene. Holnaptól pedig egyre kevesebben fogtok a tűz elé ülni.-bólintott és rám vezette a tekintetét. Hatalmasat nyeltem, nem, nem akartam hazamenni. Nem ilyen korán, nem úgy, hogy nem mutathattam magamból többet. Louis pedig olyan határozottan meredt rám a kijelentése után, hogy egyre jobban elbizonytalanodtam. 
-Nem úgy volt, hogy a hét végén derül ki, ki megy haza?-egy újabb kérdés, valahonnan hátulról, nem vettem a fáradtságot, hogy odanézzek, ki kérdezett.
-Kinek van kedve játszani, nem igaz?-húzta ki magát Louis, majd felállt a helyéről. -Pihenjétek ki magatokat, holnap találkozunk.-porolta le a nadrágját, majd még egyet intve fordult meg, és indult el. Én pedig fogalmam sincs mit gondoltam ebben a pillanatban, de olyan gyorsan pattantam fel, hogy szinte megszédülten estem vissza a fenekemre.
-Hey Harry, minden rendben?-fogta meg a kezem Liam, aki aggódóan nézett fel rám. Határozottnak tűnve bólogattam, majd kitépve a karom kezei közül iramodtam meg, egyenesen átvágva a többieken. A vérem a fülemben zubogott mikor hosszú lépteimmel beértem Louist, kezemet az övére tettem, hogy észrevegyen.
-Áh, Harry, igaz?-amint megfordult és rám nézett, elmosolyodott, aztán kérdő pillantással illetett.
-Öhm, én csak..-motyogtam. A térdeim megrogytak, idegesen tördeltem az ujjaimat miközben félrenéztem, hogy még csak egy pillanatra se kelljen a szemeibe tekintenem. Hirtelen azt is elfelejtettem, hogy miért jöttem utána.
-Van valami baj?-ráncba szaladt a homloka, aggódóan meredt rám és fogta meg a vállam.-Rosszul érzed magad?-hajolt közelebb. Ekkor megéreztem az illatát. Elbódultan hőköltem hátra, és dadogni kezdtem.
-A..a..nővérem..Szóval a nővérem..-kattogott az agyam, úristen, mit is akarok én ebből kihozni? Még mindig a vállamat szorította, mintha bármelyik pillanatban összeeshetnék. Megijedtem attól, hogy kiment a fejemből, mit akartam tőle kérdezni, ténylegesen. Most pedig azon töröm magam, hogy azt mondjam neki, Gemma szívesen hetyegne vele? Egy életre elcseszném a még el sem induló karrierem.
-Jól van, semmi gond. Üljünk le egy kicsit.-kezei észrevétlenül csúsztak a derekamra, és egészen a tábor bejáratánál fekvő padig terelt, egy pillanatra sem engedve el. -Most meséld el, mi történt.-leguggolt elém, két kezét a térdeimnek támasztotta és úgy nézett fel az arcomra. Esélyem sem volt elnézni róla. Hosszasan fújtam ki a levegőt, próbáltam megfejteni saját magam, hogy most mégis mit mondjak, azt mégsem vallhatom be, hogy csak azt akartam, hogy egyedül felém intézzen szavakat. Még a végén azt hinné egy idióta kis meleg kölyök vagyok, aki azért van itt, hogy levegye a lábáról az új mentort. Még ha meleg is lennék. Titkon azt reméltem, a többi srácból is kihoz ilyesfajta reakciókat, mint például belőlem éppen, már csak azzal, hogy előttem guggol, és nekem kell lenéznem rá. Csak széttennem kellene a lábaimat és máris..
Te jó ég. Szent szűz élet. 
Arcomat a tenyerembe temettem szégyenemben, ugyan ő nem tudhatta mire gondoltam éppen. Csak én tudtam, és ennyi elég is volt, bőven. Nem gondolhatok ilyen dolgokra. Ő férfi. Én is férfi vagyok.
De az ajkai..
Ő a mentorom, a vezérem. És híres. És tuti nem meleg.
De én se vagyok meleg!
Hogy a fenébe gondolhatok ennyire szürreális dolgokra. Nem, nem szabad.
-Na jó Harry, kezdek komolyan megijedni.-magammal való veszekedésem tárgya hangja zökkentett ki az elfoglaltságomból. 
-A macskám..Meghalt..-zokogás szerű hangot hallattam. Azt hiszem, életemben nem kerültem még ilyen kínos szituációba. Ráadásul időközben rájöttem, hogy valójában a táborról szerettem volna vele beszélni, ehhez képest teljesen más sült ki belőle. 
Ujjaimat óvatosan, résnyire nyitottam szét a szemeim előtt, és úgy tekintgettem Louis felé, aki úgy látszott, elgondolkodott valamin. Fejemben rögtön gondolatok kezdtek cikázni, ha kivágnám magam valahogy, akkor sem én lennék a nyertes fél, így is úgy is életem legkínosabb szituációját élem meg éppen. 
-Próbálj meg a versenyre koncentrálni. A legtöbbet kell kihoznod magadból. Tehetséges vagy, nem hagyhatod ezt a lehetőséget elúszni.-sóhajtott végül, felegyenesedett és mellém ült.-Aztán ha ezt megcsinálod, veszek neked egy kiscicát.-bokszolt bele a vállamba. Megkönnyebbülve húztam el a kezem az arcom elől, és halványan elmosolyodva fordítottam Louis felé a fejem. Ám mire megszólalhattam volna, ő felállt, és egy kacsintás után elment.

Nem foglalkoztam az akkori kusza gondolataimmal. Száz százalékosan oda akartam tenni magam a táborban, és munkálkodásom mellett remekül összehaverkodtam Liammel. Nagyon tud a srác, zseniális. Abban biztos vagyok, hogy ő továbbjut. 
Idegesen rágtam a körmöm amíg az épület elkülönített részén járkáltam, néha jár erre pár lány, és ismerős fiúk, sőt, még Ashtont is láttam, de nem különösebben foglalkoztattak a többiek. Arra vártam, hogy én kerüljek végre sorra, és mikor ez megtörtént, immár felengedve léptem színpadra.
-Hey, Harry!-Louis biztatóan mosolygott, amit készségesen viszonoztam, majd egy pillantást vetettem a többi mentorra is. Újra ugyanaz a nyomás, mint az elején, azonban most, mikor megszólalt a zene, nem sikerült teljesen felengednem. Nem éreztem azt, mint a legelső meghallgatáson, hogy teljesen átadhattam magam a dalnak. Valami..Nem klappolt. És ezt nem csak én éreztem. Louis mosolya is lassan halványult, én pedig a végére már hagytam is a megmaradt pár sort. Beletörődtem, hogy nekem ez nem megy. Magam mellé engedtem a mikrofont, és a szabadon lévő kezemet a szemeim elé emeltem. Vártam, hogy kritikát mondjanak, hogy lealázzanak, ehhez képest azonban csak percekig ott álltam, lehajtott fejjel, és nem mertem felnézni. Görcsös csend hasította a levegőt, utáltam akkor létezni. Miért nem sikerült? Hiszen annyit készültem rá...
-Köszönjük.-sóhajtott végül Nicole, ezzel kiadva utamat. Szinte lefutottam a színpadról, és mit sem törődve a kamerákkal, őrjöngve vetettem oda az egyik statisztának a mikrofont. A hajamba túrva rúgtam a falba, majd intettem, nemtetszésemet kifejezve, hogy még mindig engem vesz az a rohadt kamera.
-Hé! Mi van?-hirtelen ragadta meg a vállam Liam, amint átvágtam volna a többieken, hogy végre friss levegőre jussak.
-Elrontottam.-feleltem szűkszavúan, majd kitéptem magam a karjai közül és elhagytam a helyiséget. 

***

Az első tábori megmérettetés után, a másodikra már feladva mindent mentem be, Liammel és James-vel magam mellett. Készültünk a dalra, szinte egész éjszaka azt gyakoroltuk, és maximum csak azért fogom magam odatenni, hogy ne rontsam le Liamet. Ő megérdemli, hogy továbbmenjen, sőt. Neki világsztárnak kell lennie, annyira profi. Nemtörődöm stílusban álltam színpadra, és nevetnem kellett a másik két srácon, akik szinte remegtek az izgalomtól. Talán ha nem adtam volna fel, én is így viselkednék. Valójában, nem tudom miért várom meg azt, hogy kitegyenek innen, mikor saját magam is elmehetnék. Kevésbé megalázó lenne. A dal közben, párszor Liamre mosolyogtam, tényleg mindent beletett, és én már csak csodálkozva tudok rá felnézni mindazért, amit megtesz. Megkaptuk a bólintást, és pár szóval illettek minket, majd elhagyhattuk a színpadot.
-Királyok voltunk!-ugrott egyet a levegőbe James, mire felvontam a szemöldököm. Ennyire azért ne legyen magától elragadtatva, mert még mindig Liam érdemli ki a fő dicséretet. Egyrészt mert ő noszogatott minket egész éjjel, hogy gyakoroljunk, másrészt pedig ő adott bele mindent a mostani szereplésbe. Megveregettem a hátát, majd sarkon fordulva igyekeztem a mosdó felé, hogy még azelőtt elintézhessem a dolgom, mielőtt visszaindulnánk a táborba. A tükörbe nézve azonban kissé megijedtem magamtól. Azt képzeltem, egy nemtörődöm srácnak tűnök, ehhez képest eléggé nyúzottnak nézek ki. Persze, sosem voltam jó színész. Utálom magam. Mielőtt kárt tehettem volna a tükörben, ökölbeszorított kezeimmel, fogtam magam és nagy léptekkel hagytam el a mosdót. Azonban alig jutottam valamerre, ugyanis amint kiléptem az ajtón, egy szempillantás alatt kenődtem a falra.
-Idefigyelj, ha nem szeded össze magad péntekre, nem tudom mit csinálok veled!-
Arcom lángba borult, fejemet hátrataszítottam a falnak, ám nem a félelemtől, amit meglepő módon, Louis Tomlinson válthatott volna ki belőlem. Sokkal inkább a hirtelen jött döbbenettől, és a közelségtől. Egyik keze a falra tapadt, amíg a másik a pólóm nyakát markolta, s szinte eszelős tekintettel meredt rám.
-Tudom mire vagy képes! Tudom, hogy megcsinálod! Nem adhatod fel! Itt nem!-hangja fokozatosan emelkedett, utolsó szavait pedig szinte kiabálva intézte felém. Beharaptam a szám, az orromon szívtam be a levegőt, vele együtt Louis illatát, amitől elernyedtem a karjai közt. Ennyire dühösen még a saját anyám se nézett még rám, sosem. Azt hiszem sikerült kihúznom azt a bizonyos gyufát Louisnál, lehet nem kellett volna.
-Én..-nyitottam szólásra a számat, és ficánkolni kezdtem, amint eléggé kínosnak éreztem a szituációt. 
-Pénteken úgy állsz színpadra, ahogyan a legelső meghallgatáson tetted. Megértetted?-lassan engedett el, felvonta ívelt szemöldökét, és hátrált egy lépést mikor sűrűn bólogatni kezdtem. Félmosolyra húzta a száját, majd megfordulva otthagyott. Zilálva, elkerekedett szemekkel meredtem magam elé, amint visszapörgettem az elmúlt perceket, és meg mertem volna kockáztatni, hogy beképzeltem az egészet de...Mégsem ez történt.
Ehelyett úgy tettem, ahogy Louis mondta. A következő két napban, megszüntettem a külvilággal való kapcsolatot, bezárkóztam a saját gondolataimba, és lélekben felkészültem. Már egyáltalán nem azon volt a hangsúly, hogy továbbmenjek. Hanem, hogy ne okozzak csalódást Louisnak.
Órákon keresztül gondolkoztam rajta, hogy vajon mit lát bennem, hogy vajon másokkal is ezt csinálja, akik feladják, vagy lehettem egy kiemelkedő központ ebben az esetben. Vagy csak tudta, hogy ha beáll mellém támasznak, nem leszek puhány. És még sok sok ilyen eshetőség felmerült bennem, de mindig ugyanoda lyukadtam ki. Nem szabad csalódást okoznom neki.
Az utolsó megmérettetésre a táborban, Liammel karöltve mentem. Elmondása szerint, örült, hogy végre beszélek vele, azt hitte tett valamit ellenem, amiért elutasítottam őt mindig. Izgalommal telve ültünk le két székre, és apró semmiségekről beszélgettünk, hogy eltereljük egymás figyelmét, valahogy azonban mindig visszatértünk a zenéhez, és a kemény mentorokhoz. Sok szerencsét kívántam neki, mikor őt hívták be a sok után, s tudva, hogy miután ő végez, már nem jön ide vissza, magamra maradva ültem le a földre. Maradhattam volna akár a széken is, de hóbortom a földön fetrengeni. Újonnan csak a gondolataimmal együtt maradtam, két napja ők a legjobb barátaim, ugyanakkor pedig az ellenségeim is. Párszor eldúdoltam a dalt, amit választottam, leforgattam magam előtt a szöveget és mintha csak kitervelték volna, mire a végére értem, hangzott el a nevem. A fekete ruhás, névtáblájára írt Emily vezetett az ismerős úton végig, kezembe nyomta a mikrofont és egy biztató mosollyal ajándékozott meg. Hosszasan fújtam ki a levegőt, és idegesen túrtam hátra a hajam miután kiálltam a zsűri elé. Vártam, hogy esetleg kérdeznek valamit, vagy bármi, ami kicsit fellendít, de semmi..Mind komoly ábrázattal méregettek, és valahogy éreztem, hogy az utolsó esélyemmel játszok éppen.
-Come and hold my hand, I wanna contact the living...Not sure I understand, This role I've been given..-kezdtem az első sorokat, egy pillanatra lehunyva a szemem koncentráltam a dallamra, a szövegre, és az érzésre, amit ez a kettő váltott ki belőlem.
-I just wanna feel, real love feel the the home that I live in..-hangomat megerősítve kezdtem az első refrént, ezzel együtt nyitottam ki a szemeimet. Egy emberre összpontosítottam, hiszen éppen egy embernek a véleménye számított a legjobban.
Méretes kő zuhant le a vállamról, és eszeveszett boldogság tört rajtam úrrá, amint végignézhettem, ahogy Louis ajkai széles, elismerő mosolyra húzódnak.

3. rész "Fiúk" kategória

Halihó! Nagyon-Nagyon köszönöm a bizalmat, amivel fogadtátok a 2. részt! 6 komment! 6 feliratkozó! És még csak a 3. résznél tartunk! Csodálatosak vagytok! Elképesztőek! Köszönöm a pipákat, és a szép szavakkal megáldott kommenteket. Amikor feljöttem, és megláttam, egyszerűen nem hittem a szememnek. Erőt adott, és úgy éreztem meg kell írnom a 3. részt még ma, és feltennem, pedig szombaton szerettem volna. Ezt hozzátok ki belőlem pár kommenttel:D A rész egy kicsit összecsapott lett szerintem, bocsássátok meg nekem, a következőt megpróbálom jobban összetenni, hogy ti is értsétek. Remélem azért nem sok kérdés merül majd fel bennetek a résszel kapcsolatban. Jó olvasást!

Ezerszer csókol benneteket; Rina.

Harry által írt dal dallama
Wonderwall

Kiáltani szerettem volna, visszamenni, és bebújni az ágyba, a meleg takaró alá. Három főbb problémával küzdöttem éppen. Rettentően fáztam, tényleg, majd lefagytak a karjaim, pedig még nyár van. Ugyan augusztus vége felé járunk, de ez még annak számít. Elszakadt a táskám, így egy másikba kellett pakolnom a cuccaimat. És rohadtul álmos voltam.
Egyedül kóvályogtam az utcákon reggel hétkor, és még jóval előbb is értem az arénához. Ledobtam magam a padkára, és a hátam mögé gyömöszölve a táskám dőltem neki. Hátrahajtva a fejem hunytam le a szemeimet. Annyira szeretnék otthon lenni, és csak aludni megint délig, vagy ameddig csak akarok. Ehhez képest itt fetrengek a földön, és valószínűleg mindjárt elalszom. Sikerült olyan pozíciót találnom, ami tökéletesen megfelelt ennek a célnak a megvalósításához. A tegnap estét együtt töltöttük, én, anya, apa, Gemma és Niallt is meghívtuk a kis idillre. Sokáig beszélgettünk este, legfőképpen arról, hogy most elég sokáig távol leszek. Gemma egyből lecsapott a szobámra, már a falat is ki akarja dönteni. Nem tudom minek, mikor hamarosan visszatér a kollégiumba, de állítása szerint itthonra is nagy helyre van szüksége. 
-Csukd be a szád, belerepül a légy.-szemeim kipattantak, ijedten tekintettem körbe, de csak magam előtt láttam két hosszú lábat. Hunyorogva pillantottam fel, akkor tudatosult bennem, tényleg elaludtam. Ráadásul nyitott szájjal. Ki tudja, lehet még a nyálam is kifolyt..
-Túlságosan korán érkeztem.-nyögtem ki fáradtan, arcomat az ölemben pihenő pulóverembe nyomtam.
-Mi is.-nevetett fel a srác. Kattogott az agyam, vajon hogy tud ő ilyen korán ennyire fitt lenni? Leült mellém, a zsebében kezdett kutatni majd egy szál cigarettát elővéve nyomta a szájába miután meggyújtotta. Nagy szemekkel figyeltem mit csinál, rutinos mozdulattal fogta két ujja közé a szálat, és csücsörítve fújta ki a tömény füstöt.
-Ashton vagyok.-nyújtotta felém a kezét hirtelen, amit kisebb fázis késés után tudtam csak elfogadni.
-Harry.-bólintottam. Tulajdonképpen, akár itt be is fejezhettük volna a "barátkozást", legalábbis úgy látszott, ő remekül eltársalog a cigarettájával, amíg én mellette szinte fulladozom. -Hogy értetted azt, hogy mi is?-kérdeztem kínosan. Aztán rájöttem, ez volt a legrosszabb, amit tehettem, ugyanis felém fordult teljes testével, és úgy beszélt hozzám, telibe fújva az arcom. Elkerekedett szemekkel meredtem rá, magamban tartva a levegőt számoltam a másodperceket. Oh istenem, miért?
-Négyen vagyunk egy bandában. Fogalmam sincs hol vannak a többiek, de tíz perccel ezelőtt még együtt voltunk.-rántotta meg a vállát nemtörődöm stílusban. Remek, egy kategóriában legalább biztosan nem leszek vele.-Mi vagyunk a Machos.-nevetett fel a megnevezésen, és azt hittem csak hülyeségből mondja, de rá kellett jönnöm, nem viccel. Tényleg ez a banda neve.
Egyre többen lettünk a parkolóban, olyan arcok is érkeztek, amikkel még a meghallgatáson sem találkoztam. Néhányan egy lapot szorongattak, gondolom a dalszövegük volt rajta. Megnyugtatott a tény, hogy nem csak én vagyok ennyire izgulós fajta, közben pedig más akartam lenni. Határozottan akartam fellépni. Pár lány a fiúkat leste, vagy a sminkjüket igazgatták, és néha elkaptam egy-egy szófoszlányt, miszerint melyik mentorhoz szeretnének kerülni. Szerintem evidens, hogy mind Louisra pályáztak. Ráugranak az új húsra. Nekik ez jó, de én, aki minden évben azon volt, hogy egyre jobban kiismerje a mentorokat, roppantul elkeseredtem a hír hallatán. Ha Louis Tomlinson kategóriája a "Fiúk" lesz, mindhiába számíthatom ezen megfigyeléseimet. A csapatok egybe gyűltek, és már Ashton sem volt mellettem. Elnézve a banda további tagjait, még örülhetek, hogy ő került mellém, nem mondjuk a kigyúrt, tetoválásos srác. Mindenki rohangált, nevetett, beszélt, és én. Én pedig továbbra is ott ültem a padkán, és azon gondolkoztam, hogy csak én vagyok ennyire elfuseráltan álmos? Semmihez sincs kedvem, és szerintem az egész utat végig fogom szunyálni. 
-Egy kis figyelmet kérek!-kissé recsegő hangon, tűnt ki a tömegből egy férfi, fekete ruhában, nyakba akaszthatós figyelmeztetője párszor a mellkasának ütközött, amíg probléma mentesen tápászkodott fel egy nagyobb kőre. 
-Akkor most beosztanám a kategóriákat. Simonnal a Csapatok dolgozhatnak együtt, kérem a őket egy helyre csoportosulni, és így a többieket is.-nézett körbe, talán ismerős arcokat keresve közöttünk. Már felálltam, és a táskámat is a vállamra kaptam.-Cheryl kategóriáját a 25 év felettiek kapják.-újra megállt, hogy fellessen a lapjából.-A Lányok Nicolet kapják mentornak, így a Fiúk kategóriába soroltaknak Louis Tomlinson lesz a mentorjuk.-csapta össze a tenyerét a végére. Összeszűkítve a szemem kerestem a többi fiút, de mire reagálhattam volna, már mind körém gyűltek. Lehettünk vagy húszan, ebből fog kiesni a táborban úgy több mint a fele. Ha jól tudom, a Mentorok házára már csak 6 srác fog versenyezni egymással szemben a bentmaradásért küzdve. Köztük akarok lenni. Ahogy mondták, két buszra osztottak minket. Elsők között léptem fel a járműre, és leghátul el is foglaltam egy nekem tetsző helyet az ablaknál. A táskámat magam mellé dobtam, és felhúzva az egyik lábam kezdtem helyezkedni. A fülembe dugtam a fülhallgatóm, és a telefonom listájában kerestem a zenéket. Tulajdonképpen egy dallamot kerestem, amit két hete vettem fel a mobilomra. Otthon lejátszottuk Niallel az alapot, és nem egoizmusból jelentem ki, de tetszik. Egy dalt írok, és ez a hozzá tartozó dallam, a szöveg fele pedig már írottan hever a táskám valamelyik eldugott zsebében, teljesen meggyűrve. Legalább most gondolkozhatok a folytatáson. Annyi reményt teszek bele a dalba, és már annyi ideje írom, hogy kezdek kiakadni miatta. A dallam megvan, szavak motoszkálnak a fejemben, de egyszerűen egyik sem passzol. És még cím sincs. De nem adom fel, az nem én lennék. 
-Leülhetek melléd?-éppenhogy a fejemet az ablaknak döntöttem volna, mikor egy srác bökte meg a vállam, és nézett rám kérdő tekintettel. Halkan felsóhajtottam és a lábaim alá gyömöszöltem a táskám, ezzel helyet adva a fiúnak, aki nem lehetett olyan sokkal idősebb nálam.-Liam Payne.-
-Harry Styles.-eresztettem meg felé egy mosolyt. Kedvesnek tűnt, én pedig eléggé bunkónak nézhettem ki, ha még a fülest sem vettem ki a füleimből. Azonnal cselekedtem.-Egy csoportban vagyunk, ugye?-kérdeztem beszélgetést kezdeményezve.
-Úgy látszik.-bólintott ugyancsak mosolyogva.-Hány éves vagy?-
-18.-köszörültem meg a torkom. Ha visszakérdeznék, az olyan lenne, mint mikor egy idióta társkereső oldalon, vagy az internet más szakaszában ismerkednék. Oh dehogy, ez illedelmesség volna! Éppen szólásra nyitottam a szám, hogy ténylegesen visszakérdezzek, de előbb szólalt meg nálam.
-Én 21. Három éve már jártam itt. Ugyanannyi voltam, mint te. Hazaküldtek.-hát, nem éppen dobta fel a kedvem. Sőt, inkább még jobban rám hozta a frászt. Mi van, ha azt várják el tőlem, hogy én is később jöjjek vissza? Nem, ha én innen most kiesek, soha többet nem próbálok meg egyetlen egy tehetségkutatót sem. Egy csalódás észhez térítene. 
Ezek után nem sokat beszélgettünk, ő is inkább előbányászta a telefonját és zenét hallgatott, meg ilyesmi. Nem tudom pontosan mennyit fogunk utazni, de nem is foglalkoztam vele, szinte azonnal bealudtam.

***

A táskám az oldalamnak csapódott miközben lehajtott fejjel ballagtam a többi srác után. Előttük egy nő vezetett minket az egyik lakáshoz. Nem túl szívélyes helyen voltunk, inkább tűnt lepukkantnak a hely, nem láttam benne annyira sok értelmet, hogy miért pont ide hoztak minket. Az elmúlt években sem így történt semmi. Nem hiszem el, hogy pont akkor tesznek változásokat, amikor végre ráveszem magam, hogy jelentkezzek. Amikor kinyitották előttünk az ajtót, lomhán lépkedtem fel a lépcsőkön, ellentétben a többiekkel, akik mind azon voltak, hogy jó szobába kerüljenek. Megvártam, amíg ezt megtették, csak azután jártam körbe mindent, hogy hol maradt hely.
-Hé Harry, gyere.-az egyik ajtó mögül tűnt fel Liam, és intve egyet tűnt is el mögötte. Egy számomra idegen sráccal volt egy szobában, még csak ketten voltak, három ágyra. Így fogtam magam, és becuccoltam hozzájuk, elfoglaltam az oldalt elhelyezkedő ágyat. Azzal nyugtattam magam, hogy nem több mint hét napot kell itt töltenünk. Többet amúgy se bírnék itt ki.
-Este teszünk egy tábortüzet pár sráccal, meghívunk néhány csajt is, te is jössz?-meredt rám az idegen, és ha nem könyökölök fel, hogy megbizonyosodjam róla, valóban hozzám beszél, nem is válaszolok neki. Így viszont csak bólintottam beleegyezésül. Pár percig feküdhettem csak a kemény ágyon, mikor "riasztottak", hogy le kellene menni, pár új információval gazdagodni. Zsebre vágva a kezeimet, feltűnésmentesen helyezkedtem el a nappaliban, már ahol volt hely. Páran a földre ültek, néhányan meg inkább álltak. Én pedig pofátlan módon bepasszíroztam magam a kanapéra.
-Tehát, amíg a tábor tart, itt lesz a szállásotok. Csak fél órára van innen a nagyszínpad, amit kifejezetten ehhez állítottunk elő. Három dalt fogtok előadni, természetesen nem egyszerre. Az elsőt holnap délután, ezt magatok dönthetitek el, melyik legyen. A másodikat ki kell választanotok, hármasával, ahogy a szobákat osztottátok fogjátok közösen elénekelni. A lapokat egy pillanat és kiosztom. A harmadikat pedig ugyancsak ti dönthetitek el mit választotok, az, és az előtte való értékelések fogják eldönteni ki jut tovább. Nemsokára meglátogat titeket a mentorotok, sok sikert.-gondolkozón olvasgatta még a lapját a férfi, hátha kihagyott valamit, de végül csak mosolyogva intett és itt hagyott minket.
Mindezek után, pár fiú az udvarra szabadult, és fákat gyűjtve dobálták keresztezve a kimondottan erre a célra feltárt helyre őket. A többiek elmentek a szomszédos lakásokba a lányokat fűzni, hátha eljönnek ők is. Én és Liam pedig a megkapott lapunkat olvasgattuk. Lehet szólni kellene Jamesnek (mint kiderült, ez a neve a harmadik szobatársnak), és megbeszélni a továbbiakat. Ugyan holnapra még nem együtt készülünk, azutánra össze kell kapnunk magunkat. Egyenlőre még nem tudtam kiigazodni a mostani rendszeren. Miért nem lehetne egyszerre lejátszani az egészet? Minek kell itt tökölnünk egy hetet? 
-Szerintem az All of me a legkézenfekvőbb lenne.-gondolkozott hangosan Liam. Határozottan bólintottam, én is azt néztem ki elsőnek. Esetleges választéknak tették ki a One Republic-tól a Counting Star-t, és Bruno Mars egyik slágerét.
-Ha nem tetszik neki, leszavazzuk.-rántottam vállat, mikor sehol sem láttam Jamest, és már kezdtem feladni a vele való kommunikálást. Liam halkan felkuncogott, majd lerakta a lapot és egyetértve bólintott. Akkor ezt el is döntöttük. Eszem ágába sem jutott segíteni a többieknek tüzet rakni, helyette csak leültem egy farészre és államig felhúzva a pulóverem cipzárját figyeltem az eseményeket. Szinte repült az idő, és mire feleszméltem gondolataim közül, a lángok már lobogtak, és többen köré gyűltek felmelegedni. Az egyik srác gitárt ragadott, és játszani kezdett, amibe egyöntetűen szálltunk be. Olyan számokat játszott, amit még a mama is kívülről fújna, pedig nem egy régi sláger. Kezdtem feloldódni, főleg, hogy Liam rávett még arra is, hogy pillecukrot emeljek a tűz fölé. Finomnak bizonyult, és igazán jól éreztem magam. Vígan énekeltük a Wonderwallt, a lábammal doboltam a ritmusra, és a botomat szorongatva énekeltem, a csillogó szemekbe nézve, akik szintúgy szerették ezt csinálni. Rájöttem, itt nem csak nekem ennyire fontos továbbmenni, és bizonyítani. Belefelejtkezve a dalba, észre sem vettem, hogy a többiek már nem énekelnek, hanem hátrafordulnak. Zavartan zártam össze a szám, és húztam elé pulcsim anyagát, mikor rájöttem, hogy a Mentorunk áll velünk szembe, és éppen engem figyel, hatalmas mosollyal az arcán.

2. rész Egyenesen tovább

Sziasztok! Nem gondoltam volna, hogy már az első résznél, amit ráadásul még csak tegnap tettem fel, szerzek két feliratkozót, és egy kommentet. Meglepődtem! És nagyon örültem. Olyannyira, hogy úgy döntöttem megírom a 2. részt és fel is teszem ma. Rettentő sokat számít a véleményetek, és nagyon köszönöm, ha ezt leírjátok egy-egy kommentben a részek után! Azt hiszem az ösztönöz arra, hogy írjak.:) Köszönöm a támogatást így, már az első részeknél. Ezekszerint nem volt hiábavaló belekezdenem. Remélem ez a rész is tetszik, és véleményt fűztök hozzá. Jó olvasást!

Ezerszer csókol benneteket; Rina.

-Hey!-magabiztosnak egyáltalán nem mondható hangom repült a sorok közé, kedves mikrofonom segítségével. Más esetben imádtam volna, hogy az ujjaim között forgathatok egy eredeti darabot, és nem csak az otthoni samponos flakonnal bohóckodhatok. De most, hogy még a kamera állása sem csigáz fel, rettentően megijedtem. Én lettem volna a srác, aki kihátrál az egész elől, ezzel elengedi a céljait, amit már gyerekkora óta őriz egymagában. Számba harapva csesztem le magam gondolatban, amiért ilyeneken jár az eszem, mikor krízis helyzet van.
-Ki üdvözölhetünk személyedben?-dőlt előrébb a székében Simon, szokásosan tollat forgatott az ujjai között, és egyből arra gondoltam, hogy majd az én borzalmas kritikámat fogja a következő percekben papírra vésni.
-Harry Styles vagyok.-amint ezt kimondtam, elkaptam a szám elől a mikrofont és torkot köszörültem. Egyrészt a hirtelen jött rekedtség ellen, másrészt pedig az éneklés segítsége céljából. 
-Hány éves vagy?-kérdezte az asztal másik oldalán ülő Louis. Ő nem volt figyelmesebb, sőt. Lustán dőlt hátra a székében, amit lejjebb is engedett, hogy kényelmesebben el tudjon rajta terülni. Lábait keresztbe tette, és szerintem szünetekben képes arra is, hogy felpakolja mindkét talpát az asztalra. Egyik kezében egy pohár víz pihent, arra várva, hogy végre megigyák. Louisnak még a haja sem állt jól, és ezt szó szerint értettem. Én azt hittem itt a mentorok teljes segítséget kapnak a stílusukat és megjelenésüket tekintve, ezek szerint viszont ő volt az, aki ellenállt. Hangosan megköszörülte a torkát, ezzel felébresztett engem a tanulmányozásából. Lehet, hogy túl sokáig bámultam volna?
-18.-feleltem szégyenlősnek mutatkozva, mire félmosolyra húzta ajkait. 
-Hallgatunk, Harry.-a végső löketet Cheryl adta meg. A hangosítókra tekintettem, és mikor az egyik férfi magasba emelt kézzel számolt vissza, mély levegőt véve készültem a következő megpróbáltatásra.
Aztán amikor megszólalt a zene, hirtelen mintha kikapcsoltam volna. A tenyerem sem izzadt, még csak a térdem se remegett, és a hangom sem csúszott el egy helyen sem. Egyedül arra koncentráltam, hogy át tudjam adni, hogy ugyanúgy énekeljem el a dalt, mint otthon a volt barátnőmnek, akit egykor annyira szerettem. Hirtelen emlékek törtek rám, és nem fogtam vissza magam, hogy belesűrítsem ezeket az előadásomba. Fesztelenül mozogtam, a lábaim maguktól vezettek végig a színpadon, úgy éreztem magam, mintha igazán otthon lennék. A dal végeztével, mintha egy ólomsúlyt akasztottak volna le rólam sóhajtottam fel, s csak azután engedtem magam átadni a külső világnak. A külső világnak, amelyben most kifejezetten tetszett a lét. Az emberek felálltak a sorok között, és sikongatva tapsoltak, ami pedig még jobban meglepett, hogy a mentorok közül Cheryl és Simon is talpra állt. Vissza sem fogva égig nyúló vigyorom hajoltam meg többször, egyszerűen csak élveztem ott lenni.
-Harry!-a mentorok helyet foglaltak, és elsősorban Cheryl próbálta túlkiabálni a tömeget. Nevetnem kellett sikertelen próbálkozásán. 
-Harry! Csak egy kérdésem lenne!-végül úgy döntött, nem várja meg a lenyugvó tömeget, helyette megpróbálta túlkiabálni őket.-Mégis hol voltál te eddig?!-nevetett fel kérdése végén, pedig tudta jól, ezzel a kérdésével csak jobban fellázítja a jelenlévőket. Hálásan hajoltam meg újra, ekkora megtiszteltetés nem is érhetett volna! A taps csak akkor halkult el, mikor Louis felemelte a kezét. Ettől viszont tartottam. Ő volt az, aki az egész produkció alatt rezzenéstelen arccal ült, és a végén sem mutatott semmi jelet arra, hogy talán tetszett is neki az, amit én itt most elhappoltam. 
-Ez kérem, minőségi produkció!-hosszas, és számomra feszült csend után szólalt csak meg. Szerintem amúgy egészen idáig azon gondolkozott, hogy ezt hogyan tudná másképpen megfogalmazni, de kit is érdekel ez, ha tőle dicséretnek számít? Újra csak meghajolni tudtam, és kinyökögni egy "köszönöm"-öt, de a beszédet inkább hátrahagytam tekintve mennyire érezhető rajta, hogy milyen állapotban vagyok éppen.
-Igent mondok.-bólintott Simon, és egy pillanatra még a tollát is letette az asztalra. Tényleg, vajon mit írt fel a lapjára?
-Természetesen igen!-küldött felém puszikat Cheryl. Alighanem a vöröslő fejem miatt nevetett fel hirtelen mindenki, de az is lehet, hogy a kis magánakcióm miatt, amit azzal értem el, hogy felemelve a kezem kaptam el Cheryl láthatatlan puszijait. 
-Mi más lenne, ha nem igen?-mosolygott Nicole, két kezét feltartva mutatott x-et, nekem pedig hatalmas kő esett le a szívemről. Azaz csak a fele, ugyanis igen, tovább megyek, de nekem rettentően számít az utolsó mentor véleménye is.
-Nagyon remélem, hogy a fiúk kategóriáját kapom, mert öröm és megtiszteltetés lenne veled együtt dolgozni. Igen!-sarkam elhagyta a talajt, akkorát ugrottam hirtelen a levegőben. Levakarhatatlan vigyorral köszöntem meg vagy százszor az elhangzott értékelést, és hogy tovább juttattak. Visszaadtam a mikrofont ugyanannak a nőnek, akitől kaptam és a kirakott tábla szerint mentem abba az irányba, amerre az mutatott. Amikor megláttam Gemmát és Niallt, szinte rohanni kezdtem, majd egyszerre ugrottam a karjaik közé.
-Mondtam én, hogy menni fog!-ütött a vállamba Gem, mire halkan felnevettem. Hogyne, ő aztán megmondta. A mai napig él bennem a hangja, ahogy azt ordítja nekem, hogy "Ne óbégass már, te szerencsétlen!" vagy, "Már megint nyávog.." és ezen kifejezések bájos testvérei. Elszakadva tőlük egy újabb kar fonódott körém. Szorosan öleltem magamhoz anyát, akinek jelen pillanatban könnyek áztatták az arcát. Lehet, hogy elértem, hogy büszke legyen rám? Hogy igazán büszke legyen rám? 
-Mész a táborba Tesó!-tapsolt hangosan Niall, ezzel még jobban feldobva a kedvem.
-Gratulálok Harry, a táborban találkozunk!-szinte ennyi volt csak, amit Dermot, a műsor házigazdája ki tudott bökni, ugyanis Gemma, anya és Niall egyszerre akartak mondani mindent, ezzel szóhoz sem jutva szegény srácot. Halványan mosolyogva megöleltem, ami meglephette, ugyanis utána az arcát elnézve egyáltalán nem számított erre az aprócska kis gesztusra.
-Te komolyan tovább jutottál!-sikította Gemma, szerencsére már a kocsiban. Addig, amíg sikeresen elhagytuk az épületet, megpróbált csendben maradni, úgy látszik tényleg határon állt már szegény. Buján bólogatni kezdtem, a szám kezdett fáradni, ennek ellenére is szüntelenül vigyorogva bámultam ki az ablakon. Niall mellettem az X Factor bevezető zenéjét kezdte gitározni, én pedig azt hiszem kezdtem felfogni, hogy sikerült.

***

-De basszus ez nem jó!-trappoltam hisztisen a szobám közepén állva. Jobb oldalról táskák vettek körül, bal oldalamon pedig ruhák. Mögöttem Gemma készült szerintem megfojtani, annyira kiidegeltem már, előttem pedig anya fogott a kezébe két nadrágot.
-Csak tegyünk be pár ruhát.-felelte nyugodtan, és a neki tetszőleges táskába kezdett pakolni. Anya mindig is az az ember volt, aki folyton megtalálta azokat a ruhákat, amiket még életemben nem láttam, és nem is hordtam, mégis helyet kaptak a szekrényemben. Mint említettem, anyának ez egy precíz szokása.
-Nem is mondtad, kit akarnál mentornak?-próbálta elterelni a figyelmem Gemma. Halkan sóhajtva ültem le az ágyam szélére, fél szemmel azt lestem, hogy anya miket pakol el, fél szemmel pedig Gemre figyeltem.
-Nem tudom. Simon általában a csapatokat kapta. Pedig jó lett volna hozzá kerülni. A másik pedig Louis.-meredtem a szobám falára. 
-Mi bajod van Cheryllel és Nicoleval?-bandzsított rám, mire eltoltam magam mellől.
-Nincs bajom velük, én csak válaszoltam a kérdésedre.-nyújtottam rá a nyelvem, majd felállva segítettem anyának, a további cuccaim elhelyezésében. Nem kell olyan sok dolog..Gondoltam én.
-Ha Louishoz kerülsz, muszáj összehoznod vele egy vacsira.-Gemma keresztbe feküdt az ágyon, a haja lelógott a földre, tipikusan abban a pózban volt, mint amiben álmodozni szokott.
-Ezt te sem gondoltad komolyan.-hitetlenkedtem merész kijelentésén.
-Viccelsz? Louis Tomlinson? Hogy a fenébe ne?! Egy tökéletes hapsi, aki ráadásul dúsgazdag, és láttad mennyire rosszfiús? Te jó ég, olvadtam amikor több kijelzőről figyelhettem őt! Öcsi, nem ronthatod ezt el nekem!-ült fel hirtelen. Visszafogva röhögésem bólogattam. Persze, majd ő és a híres Louis Tomlinson. Röhög a vakbelem, komolyan. 
Egy nagyobb bőröndbe belegyömöszöltünk minden fontosabb ruhát, tisztálkodási szereket, és természetesen a laptopom, amit semmilyen körülmények között nem hagytam volna itthon. Újra elolvastam az utasításokat a papíron, amit kaptam, legfőképpen az érdekelt, mikor indulunk. Holnap, miután kiderül, hogy melyik kategória melyik mentorhoz csatlakozik, elvisznek minket a táborba, amire állítólag 3 dalt is be kell magolnom, úgy 3-4 nap alatt. Aztán ha minden jól megy, tovább a mentorok házába, onnan pedig az élőshowba. Már most mindent leírtak, de egyáltalán nem gondoltak arra, hogy egy versenyzőnek, mondjuk történetesen nekem, megnehezíti a felkészülést. Nem figyelhetek a jelenre, ha már felvázolták előre a csodálatos jövőt. Sosem szerettem volna ennyire semmit, mint most tovább menni. Karriert alakítani, és egyszerűen csak azt csinálni, amit szeretek. 
A lap oldalára volt feljegyezve az összes időpont, kezdve a meghallgatással, és a táborral. Grimasz ült ki az arcomra, amikor a számokra tapadtak a szemeim. Gyűlölök korán kelni. Utálok. Már pedig ha szeretnék kihozni ebből valamit, akkor holnap reggel nyolcra, az aréna előtt kell állnom. 

1. rész Nincs visszaút

Fejem az üvegasztal hideg lapjának koppant, ezzel fájdalmat okozva magamnak tűrtem a hirtelen ért nyomást. Egy lap hevert tőlem nem messze, éppen hogy csak oldalra kellett volna pillantanom, de még ahhoz is túlságosan féltem. Kezem lustán lógott a testem mellett, ujjaim között egy toll kapott helyet, legszívesebben a földhöz csaptam volna ebben a pillanatban. Évek óta erre várok, és most itt vagyok, teljesen talajhoz kötve. De ugyan már, ez csak egy jelentkezési lap! Mitől is félek? Anya szerint tehetséges vagyok.
Anya szerint még akkor is tehetséges lennék, ha úgy nyávognék, mint egy macska.
Semmi tapasztalatom sincsen, kezdem feladni ezt az egészet, nem nekem való. Hiába néztem minden évben a műsort, hiába kerestem a mentorok jellemzőit, hiába gyakoroltam minden este apa garázsában, és hiába írtam meg azokat a fránya dalokat gyakorlásképpen. 
-Helló Öcsi, mi van veled?-huppant le mellém a nővérem, Gemma, én pedig az órára pillantottam. Alig hittem el, hogy már három teljes órája győzködöm magam. Egymás után többször is az asztalnak vertem a fejem, mindaddig míg Gemma alám nem nyomott egy párnát.
-Nem tudom megcsinálni. Képtelen vagyok rá. Nem megy. Hogy lehetek ennyire beszari?!-dühöngtem, később már magamra voltam mérges, amiért ezt csinálom. Apró kuncogás, majd hangosabb sistergés mellőlem, és szinte felugrottam amikor Gem kivette a kezemből a tollat. Hatalmas szemekkel meredtem rá, és meg sem szólaltam addig, amíg ki nem töltötte a lapra nyomtatott pontokat betűkkel, és bele nem tette azt a borítékba.
-Mi a jó eget műveltél?!-hangom pár oktávval megemelkedett, én is nevettem volna rajta, ha nem kerültem volna két forró vas közé, amik egyre jobban szorongatták mellkasomat, szívem majdnem elhagyta addigi helyét.
-Elviszem az öcsém jelentkezését a szervezőkhöz, mert ő egy gyáva alak, és nem meri ezt megtenni.- feleli unottan, közben pedig újból feláll és a kabátjáért megy. Próbáltam megszólalni, legalább egy "kösz"-t kibökni, de erre sem futotta tőlem. Remek Styles, most oltári nagymenő vagy. Egyszerre haragudtam Gemmára, és egyszerre éreztem iránta hálát is, hogy nem kellett még plusz xy órát egy lap felé görnyedve töltenem. Nem lett volna jó móka, tekintve a hasamban gyűrűződő idegességet a téma iránt. Az ablakhoz rohantam, és onnan néztem ahogy kitolat az autójával, és egy intés után elhajt. Basszus mire vállalkoztam.. Pár percig magam elé meredve törtem a fejem, hogy a többi jelentkező vajon mit tesz miután beadta a papírját, végül pedig arra jutottam, hogy telefont ragadva hívom fel Niallt. 
-Gyere át!-hangom izgatottan remegett, és kezdtem a jó oldaláról megízlelni a mai nap cselekményeit. Természetesen az nem jutott eszembe, hogyha majd sikeresen túlélem amire jelentkeztem, hogyan fogom továbbvinni az iskolát, ami apa minden vágya..
-Harold?-koppanást, aztán hangosan felcsendülő nevetést hallottam, arcomra azonnal vigyor kúszott és siettem a bejárati ajtó felé. Ott fetrengett az én legjobb haverom az ajtónk előtt, összekuszálódott hajjal, vöröslő arccal. Elnevetve magam mentem oda hozzá, és támogattam fel a padlóról, amin ha jól számolom már..hatszor tanyált el, amióta ideköltöztünk. Megveregetve a vállát koboztam el tőle a telefonját, ha nem teszem, még a végén egyfolytában a barátnőjével traccsol, miközben én próbálom neki előadni életem talán legnagyobb, legmeghatározóbb lépését. Ó nem, ezt nem engedem. 
-Minek kellett ilyen gyorsan jönnöm?-érdeklődött magát levágva a kanapéra. Aztán egyből kelt is fel, hogy a konyhát rohamozza meg, és fosszon ki minket az élelemből. Nyugodtan ülve várakoztam, bár volt egy sanda gyanúm, hogy ha nem szólók neki, képes órákat a hűtőnk előtt tölteni. Niall egy olyan srác, aki takarékosan spórol. Átjön hozzánk kajáért, amit elvesz megeszi a negyedét, a többit zsebrevágja mondván, hogy otthonra is maradjon neki. 
-Gemma előbb vitte el a jelentkezési lapomat.-húztam ki magam, mikor végre visszatért. Nem csalódtam amikor észrevettem a két kis dudort, a nadrágja zsebei alatt. Megforgattam a szemem és fel se vettem, inkább a reakciójára voltam kíváncsi.
-Milyen jelentkezési lapot?-ráncolta a homlokát. Panaszosan felsóhajtottam és hátratúrva göndör hajam sandítottam fel rá.
-Az X Factorba de barom..-motyogtam bosszúsan. Tudtam, hogy pontosan tudja miről beszélek, csak szeret feldühíteni. Hogyne tudná, mikor minden áldott nap erről beszéltem, és az álmomról, ami talán most valóra válik. A számat harapdáltam miközben őt figyeltem, pár pillanatig csak meredt rám aztán felugrott ültéből.
-Végre!-kiáltotta vigyorral az arcán. Értetlenül álltam fel én is, és vártam a magyarázatát, hirtelen kitörésének.-Azt hittem még idén se mész el!-röhögött megveregetve a vállam, aztán lenyomott és mellém huppant.
-Tartok még tőle.-mondtam feszengve. Ugyan minden kijelenthető kritikát kívülről fújok a mentoroktól, egyiket sem kapnám nem szívesen. Nézni vicces, de ahogy az előző műsorokban láttam, annak aki ezt megkapja, egy életre megbélyegzik őt. Nem akarok közéjük kerülni, az borzalmas lenne.
-Meg van már mit fogsz énekelni?-kérdezte kizökkentve elkalandozó gondolataim közül. Határozottan bólintottam.
-Az "Isn't she lovely"-t. Azt tudom a legjobban és az is a kedvencem, szóval...-vakartam meg a tarkóm zavartan. Nem voltam biztos a dalválasztásban, és ha minden igaz, akkor éppen hogy az utolsó pillanatban vettem rá magam, hogy jelentkezzek. Talán nincs is annyi időm, egy újabb dal megtanulására.
-Istenem Ni, mi lesz, ha leégek?-temettem az arcom két tenyerem közé. Elfúló hangot adhattam ki, mert Niall szinte azonnal felrántott.
-Kiakasztó, hogy ennyire alábecsülöd magad. Ott maximum a koroddal fognak majd bajlódni, de a hangod az zseniális.-olyan komolyan mondta, hogy hirtelen el is hittem neki amit mond. Elmosolyodva öleltem magamhoz, azt hiszem sikerült megnyugtatnia.

***

Kezem lustán nyomtam a zsebembe, azaz nyomtam volna, ha lett volna egyáltalán zseb ezen a gatyán. Túlságosan megszokottan tettem volna, anya szerint egy ilyen alkalomra nem hippiként kell felöltözni. Így rámaggatta a szerinte legmenőbb, mégis visszafogottabb ruhámat még otthon. Arról sem tudtam, hogy megvan még ez a nadrágom, de sebaj. Méteres sorok állnak előttünk, pár órája már itt várakozunk, de Niallt nem lehet lelőni. Magával hozta a gitárját, hogy majd unaloműzésnek használjuk, tudhatott valamit ha ilyen felkészült volt. Mindenesetre nem nekem segített, mert amíg én szédelegve az idegtől várakoztam a sorban, ő másokat felbuzdítva énekelt, és gitározott, konkrétan végigment az egész soron. Gemma rángatta vissza mikor én kerültem sorra, s bemondva a nevem kaptam egy számot, amit aztán a ruhámra ragasztottam. Belépve az épületbe a kezembe nyomtak egy palackos vizet, amiért elmondhatatlanul hálás voltam, és éppen köszöntem volna meg, de mire erre jutott volna sor, már el is tűnt mellőlem az, aki adta. Székek helyezkedtek el sorjában a hatalmasnak tűnő helyiségben, kívülről is nagy volt, de belülről még nagyobbnak hatott. Ha nagyon hegyeztem a fülem, hallottam a hangosításokat az egyik ajtó túloldaláról, itt pedig néhány kamera járta körbe a jelentkezőket. A tenyerem izzadni kezdett miközben a falhoz mentem, és az ott lévő székre mutattam, amit anya egyből el is foglalt. Gemmát látva pedig a hapsi is elhagyta az addigi helyét, így ő is le tudott ülni. Én és Niall a földre ültünk, hátamat a falnak vetettem és figyeltem az előttem elhelyezkedő Niall ügyes ujjait, amint megint a gitárjának húrjait pengeti. Kellemes dallamot játszott, és így, hogy idebent nem volt akkora hangzavar, mint kint, jól esett egy kicsit lehunyni a szemeimet. A számomat tekintve eléggé sok időm van még, mire sorra kerülök, de ezt nem bántam. Azt már annál inkább, hogy néhányan zokogva távoztak a túlsó ajtón keresztül. Nagyokat nyeltem, forgott velem a világ, és el akartam ájulni, mikor aztán a kamerás pasas és nő elénk léptek. Elkerekedett szemekkel néztem fel rájuk, de aggodalmam el is szállt, mikor kedvesnek mondható mosolyt mutattak felém. 
-Csak egy riportot készítenénk.-nyújtotta a kezét a férfi, amit rögtön el is fogadtam. Egy kihaltabb részre mentünk, ahol aztán leültettek az ott lévő szabad székre.
-Ennyire izgulsz?-kérdezte a nő, miután bátorítóan megszorította remegő ujjaimat. Ha tudná mennyire izgulok..
A kamerát beállították, és mikor az aprócska lámpa villogni kezdett, szabad utat kaptam. Inkább a nőre néztem, de tetszett ez a dolog, így sokat szemeztem a kamerával is. Eleredt a nyelvem.
-A nevem Harry Styles, 18 éves vagyok. Angliában élek kezdetektől fogva..-halványan elmosolyodtam, majd összeszedve a gondolataimat szövögettem tovább az aprócska kis szálakat. -Három éves korom óta szimpatizálok az énekléssel, dalokat írok, több éve figyelem az X Factort, és most döntöttem úgy, hogy kipróbálom magam én is ezen a téren.- azaz Gemma döntött úgy. Ha rajtam múlt volna, most otthon gubbasztanék egy nagy tál pattogatott kukoricával az ölemben.
Pár jelentéktelennek tűnő dolgot még elmondtam magamról, és a családomról, valamint természetesen Niallról, aki a kamera mögött haláli pofákat vágott. Kezdhetem törni a fejem azon, hogy hogyan adjam ezt vissza neki.
Újra letelepedtem anyáék mellé, és átgondoltam az előbbi 20 percemet. Kimondottan élveztem, hogy a kamera engem vesz, rám összpontosít, azt hiszem szívesen újracsinálnám. Amint ezeken gondolkoztam, Gemma rúgott vállba, majd miután magasba emelt szemekkel várta meg felháborodásom idejének végét, az egyik irányba mutatott.
Akkor jöttem rá, hogy én jövök. Bennem rekedt a levegőt, hagytam, hogy anya és Niall felhúzzanak a földről és eltámogassanak az ajtóhoz, majd azon is túlra. Őket másfele terelték, én pedig egyből kaptam a kezembe egy mikrofont. 
-Ne lepődj meg, tragikus baleset miatt az egyik mentor helyét átvették. Sok szerencsét, a piros "X"-nél állj majd meg.-darálta le a nő, amíg felvezetett a színpad oldalához. Válaszolni, sőt, felfogni nem tudtam amit mondott. Megkaptam az utasítást, és remegő térdekkel sétáltam ki egészen a piros "X"-ig. Ott álltam, mikrofonnal a kezemben, előttem a közönség, és a négy mentor; Simon Cowell, Cheryl Cole, Nicole Scherzinger és az új mentor, Louis Tomlinson.